Hello mindenki!
Szeretnék most megosztani veletek egy szomorú történetet, ami a minap történt, és ami pár ember életét megváltoztatta. A történet 2 nap történéseit meséli el. Remélem nem haragszatok meg rám, de élve az írói szabadság jogával és pár biztonsági ok miatt a történetben néhány részletet megváltoztattam.
Szóval…A történet egy borús hétfoi napon kezdodött. Ismerosökkel megbeszéltük, hogy aznaptól picit leállunk, és este elszívunk egy amolyan búcsúcigit. Így is történt...este összejöttünk vagy öten…elindultunk egy félreeso helyre kocsival, és szép csendben elszívtuk a cigit. Dumáltunk egyet meg zenét hallgattunk. Jól elvoltunk vagy fél órát, de hideg, és késo is volt, így inkább elindultunk haza. Ráfordultunk a foútra, és észrevettem egy autót, aminek égett a helyzetjelzoje. Hirtelen rossz érzésem támadt, és abban a pillanatban már villant is a zseblámpa…Atyaúristen- mondom a többiekre nézve…megállunk…és egy szokványos igazoltatás veszi kezdetét négy rendor közremuködésével…kiszállítanak bennünket a kocsiból…többszöri, részletes adatellenorzés…zsebek kipakolása…kérdezgetés…autó átkutatása…egyszer csak az egyik erosítést kér rádión…azt mondja: nem tudjuk ezeket egyszerre bevinni…megjön az erosítés, és irány a helyi rendorkapitányság…autóm a helyszínen maradt…minden holminkat elvettek…bent azonnali un. „Rapi-test” nevu vizeletteszt…mindenkinek pozitív…rendor mondja röhögve: na, kellett ez maguknak?…addigra már vagy ezerszer lepergett az egész életem, és lassan kezdtem magamban elbúcsúzni mindentol…gondolom, sejtitek, mit élhettünk át...a rendorök és a nyomozók egyre csak gyultek és gyultek körülöttünk…na mondom escase…már kezdtem rendbe szedni a dolgokat a fejemben, és megkérdeztem: most mi lesz tovább, uram?…erre a rendor: irány a fogda; ma ott éjszakáznak!…istenem…az ember addig nem is tudja elképzelni, milyen bezárva lenni egy kis cellába, amíg ki nem kell próbálnia egyszer…még így napok múltán is olyan tisztán emlékszek minden apró részletre…a földöz rögzített szék, az ócska, régi íróasztal, rajta egy konzervdobozzal, mint hamutartó, a vasajtó rácsos kisablakkal…az ember hirtelen gyökeresen meg tud változni ilyen helyen…ültünk már vagy fél órája ( bár egy örökkévalóságnak tunt) a cellákban- merthogy már az elejétol el voltunk választva egymástól-, mikor jött egy tiszt hogy irány az ügyelet…vér, és vizeletvétel…akkor már nem számított semmi…ügyeleten idosebb orvos meg a rendorök szerencsétlenkedtek, hogy mit hogyan kell kitölteni, meg mi micsoda…kapitányságról telefonon alig tudták megmondani a gyorsteszt eredményét és típusát…na mondom…utána az astrában beszélgettem a másik rendorrel, míg haverral végeztek bent…azt mondta, ha mákunk van két év felfüggesztettel megússzuk a bulit, bár a jogsimat be fogják vonni biztosan…mondta még, hogy sok ilyen fiatal van kicsiny városunkban, csak nem tudják megfogni oket…végeztek…irány vissza a fogda…volt már vagy éjjel 2-3 óra…másik cellát kaptam…közben hallottam, hogy haver barátnoje sír az egyik cellábanL…a másik cellában csak két hosszú támlás fapad volt…lefeküdtem…elkezdett könnyezni a szemem…hogy is kerültem én, meg a többiek ide???…valamikor elaludtam…kedd reggel…06:30- kor ébreszt az egyik fogdás, hogy menni kell kihallgatásra, mert megjöttek a nyomozók…én voltam az utolsó…fiatal százados, alig lehetett pár évvel idosebb nálam…mondja: na fiatalember…akkor kezdje szépen sorolni a neveket, mert egyébként itt rohad meg a sitten. Sohasem fogom kiengedni magát…elkezdte lökni a félrevezeto, megtörni akaró dumát…semmi más nem érdekelte, csak neveket akart…mondom nem mondok neveket…erre: figyeljen, már több mint fél éve figyeljük a maguk bandáját…milyen bandánkat?- kérdem meglepodve…erre: a többiek mind magára vallottak…mondom: azt nagyon sajnálnám, de az lehetetlen…begépelt valami vallomás- szerut, és aláíratta…búcsúzásképp csak annyit mondott: na akkor most tünés vissza a cellába, és még meglátom mit csinálok magával; példát fogunk statuálni magukkal…ekkor már csak vegetatívé léteztem…07:30…most már a folyosón ültem egy széken, és hallgattam a beszélgeto oröket…másik lány néz rám kétségbeesett szemekkel a cellából…sírni tudtam volna…kiszól az ornek, hogy o klausztofóbiás, és kezd rosszul lenni…erre jön még pár rendor, és elkezdenek röhögni rajta…az egyik odaszól neki: mivan kis drogos kurva, mindjárt megbaszunk…hirtelen átfutott az agyamon a nagy szlogen: „Szolgálunk és védünk”…még jobban case lettem…negyed 9 felé jön két civil nyomozó…mondják a nevem: jöjjön fiatalember, megyünk házkutatásra…na mondom, ez kellett még csak…szülok otthon néznek, hogy úristen, mi történt…rendor mondja: szétkaphatnám az egész házat, ha akarom, meg ha nem muködik együtt…szerencsére nem volt otthon semmi, csak pár üres papíros-doboz… odaadtam…nem is tudták mi az…kezdtem mindent alaposan megnézni otthon…hátha nem engednek mostanában szabadon…vissza a kapitányságra…irogattak mindenféle papírokat, meg aláírattak…09:20…nyomozó jön: azt hiszem végeztünk, elmehet haza; de még be fogjuk hívni párszor, meg majd kell menni az ügyészségre, végül pedig majd a tárgyalás...végem volt…kilépek a kapun…istenem…süt a nap…olyan jó volt látni…olyan boldog lettem hirtelen…gyorsan telefon mindenkinek…egyik havert nem érem el…na mondom…hirtelen elkezdett kalapácsként verni a szívem…találkoztam másik baráttal, elmeséltem neki mi is történt velünk…alig akarta elhinni…hazamentem…ennyire szívesen még sosem azelott… aztán késobb kiderült még, a többiek jól vannak, mindenkit elengedtek…délután hallom az új infót: elnemért barátomat látták a városban…bilincsbe verve intett egy astrából…azóta nem láttuk…már eltelt pár nap, és még nem engedték ki…nemrég eszembe jutott egy régi Máté Péter dal címe: Miért csak a jók mennek el?
Ennyi röviden a történet. Döntse el mindenki maga, amit el kell, és vonja le magának a tanulságot…Döntsétek el csendben magatokban, hogy tényleg bunözok vagyunk-e nemcsak mi, de minden olyan magyar állampolgár, aki valaha is kipróbálta ezt az amúgy szerintem teljesen ártalmatlan „szert”.
Illetve legyenek ezen sorok memorandumként az utókornak, hogy hogyan járt az a bizonyos hat fiatal…
Végül szeretném idézni Shakespeare-t, aki tudvalevo nem vetette meg a kender használatát:
„A világon nincsen sem jó, sem rossz…A gondolkodás teszi azzá.”

Továbbra is maradok tisztelettel:

Hempster